Kaukázusi juhászkutya

Szűkebb hazája az Észak-Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, ahol mind a mai napig megőrizte ősi fajtabélyegeit; eredeti típusában maradt fenn. Ebből a tenyészcentrumból Ázsia felé terjedve alakultak ki egyéb, tájjellegű változatai. A kaukázusi juhászkutya története, használhatósága, szerepe, érthető módon nagyon hasonlít az ősi magyar juhászkutyákéhoz. A marhacsordák, juhnyájak mellett, a pásztorok oldalán sokszor élethalálharcot folytattak a farkasfalkákkal, a rabló törzsekkel - védték a rájuk bízott vagyont. Ez a természetes, meglehetősen rideg és kemény, sok veszélyt rejtő életmód ugyancsak kemény, vad, hatalmas kutyákat alakított ki. Szigorú - mai szemmel nézve talán "kegyetlen" - szempontok szerint folyt a szelektálás: kizárólag a legéletképesebb, legellenállóbb, legalkalmazkodóbb, legharcosabb példányok maradtak életben. Nem véletlen, hogy ezek a kutyák szinte mindenféle őrző-védő munkában ragyogóan megállják a helyüket. Az orosz-török háborúban például sikeresen szerepeltek mint hadikutyák, de bevetették őket Szevasztopol ostrománál is.

Territóriumát elszántan őrzi, független és igen bátor fajta. Szívós, kimondottan domináns magatartású, és tele van magabiztossággal. Különösen figyelmes, és erős késztetése van családja megvédésére. Szőrzete a legzordabb időben is megvédi, ezért gond nélkül tartható a szabadban.

A gyerekeket nem szabad egyedül hagyni a kaukázusi juhászkutyával, mivel ha más gyerekek is jelen vannak, és a játék eldurvul, a kutya a "saját" gyerekek védelmére kel. Az idegenekkel nem törődik, de a család barátait kitörő örömmel üdvözli.

A hosszú szőrű változatot időnként át kell kefélni és fésülni, főként azokon a helyeken, ahol a szőr hajlamos a gubancolódásra. A rövid szőrű változat kevesebb ápolást igényel, a vedlési időszakban az aljszőrzet elhalt és kilazult szőrszálait egy erős, fémsörtéjű kefével lehet a legkönnyebben eltávolítani.