Kuvasz

Rendkívül értelmes, könnyen kiképezhető fajta. Ha magára hagyják és keveset foglalkoznak vele, vagy éppen sokat tartják láncra kötve, elvadulhat, bár ez a többé-kevésbé minden őrző-védő kutyára jellemző. Kiváló őrző-védő tulajdonságú fajta. Nem ugatós, de minden kis zavaró zajra azonnal reagál, és ellenállhatatlanul támad. Kevés ellenfele akad.

A többi magyar pásztorkutyafajtához hasonlóan a kuvasz származása eléggé bizonytalan, illetőleg nem találunk semmilyen írásos anyagot, adatot vagy konkrét támpontot a fajtáról. Irodalmi művekben kétségtelenül feltűnik itt-ott a kuvasz szó, de gyakran ezt a kifejezést a korcs kutyára értették. Az is kétségtelen, hogy annak idején a kuvaszt, és a komondort keresztezték egymással, és mindezek ellenére mind két fajta a mai napig szilárdan megőrizte sajátos fajtajegyeit. A kuvasz feltehetőleg már a népvándorlás idején őseink kutyája volt, és az is elképzelhető, hogy vadászatoknak is részese volt. Nem terelőkutya volt a pásztor mellett, hanem őrző-védő szolgálatot látott el, mint a komondor. Ismerve a mai kuvaszt, nem nehéz feltételezni, hogy méltó ellenfele volt a nyájat megtámadó farkasoknak, esetleg az embernek. A kulturált állattenyésztés kialakulása után a kuvasz elkerült a pásztorok mellől és "beköltözött" a falvakba, a majorságokba. Fajtatisztaságát valószínűleg a majorokban tudta megőrizni, hiszen ott volt kevésbé kereszteződhetett más kutyákkal. A fajta rendszeres, tervszerű tenyésztése 1905-ben kezdődött. A neves magyar kynológusok egész sora: Raitsits Emil, Abonyi Lajos, Anghi Csaba különösen nagyon sokat tett azért, hogy ez a nagyszerű magyar kutyafajta ősi formájában fennmaradjon és világszerte kedveltté, népszerűvé váljon.

A betegségekkel szemben hihetetlenül ellenálló.

Igen sűrű szőrzete minden időjárásban megfelelő védelmet nyújt számára. Vedlése idején elengedhetetlen az alapos, naponként kefélés. Az év többi részében hetente egyszer is elég átkefélni, lehetőleg drótos kefével. A karmait rendszeresen kell vágni.