Leonbergi

Jóindulatú, megbízható, gyermekszerető, nem veszekedős, ok nélkül nem ugat. Annak ellenére, hogy hegyikutya, kitűnően úszik. Nem nyáladzik, a betegségekkel szemben sokkal ellenállóbb a hozzá hasonló nagy termetű kutyáknál. Intelligens. Tenyésztői és tulajdonosai szerint előre megérzi a veszélyt. - és cselekszik is! Idegenekkel szemben nagyon bizalmatlan. Különösen Németországban és Ausztráliában népszerű, de napjainkban már hazánkban is tenyésztik.

A leonbergi fajta őse valószínűleg tibeti pásztorkutya volt, s valamikor az V. században kerülhetett Európába. Újabb kori története minden bizonnyal a XIX.század derekán kezdődött, amikor egy bizonyos Heirich Essig nevű leonbergi polgár megálmodta ezt a fajtát. Szívós, hosszú munkába kezdett, és tízévi próbálkozás után a bernáthegyi, az újfundlandi és a pireneusi kutyák keresztezéséből megszületett a modern leonbergi. Megkezdődött a tenyésztés, és a fajta hamarosan világhírű lett. A tenyésztők jó pénzért adhatták el ezeket a nagy termetű kutyákat, annál is inkább, mert csakhamar néhány olyan neves leonbergi tartóra hivatkozhattak, mint például a mexikói császár, a török szultán vagy Bismarck kancellár.

Szőrzete rendszeres ápolást igényel. Élelmezése sem könnyű feladat, sok táplálékra van szüksége.

A fiatal leonbergi igen gyorsan nő, ezért semmiképpen sem szabad takarékoskodni a megfelelő és kiegyensúlyozott étrenden - különösen a kutya növekedésének időszakában nem. Ilyenkor csak mérsékelt mennyiségű mozgást szabad engedni neki, és nem lehet hagyni, hogy kifáradjon.