Papillon és Phaléne

A phalène esetében a fülek lehajlanak, míg a papillon esetén felmeredőek. Ez a két fajta közötti különbség.

Marmagassága: 25-28 cm. Súlya: 2,5 kg-ig vagy 2,5-4,5 kg között. Minimális súlya: 1,5 kg.

Két változatát ismerik: az álló és a lelógó fülűt.

Hosszú, selymes szőre van.

A pekingi palotakutyához hasonló.

A francia papillon pillangót jelent, és talán nem kell túlzottan sokat magyarázni, hogy miért. Feje ugyanis a két szeme között húzódó vékony fehér sávval, elálló, széles füleivel kétségtelenül pillangóra emlékeztet. Sem a kutya, sem pedig a neve nem új keletű. Több száz éve ismeretes, és többet szerepelt a nagy mesterek festményein, mint bármely. Lefestette Rubens, Van Dyck és Rembrandt. Híres tulajdonosai sorában egyebek között megtalálhatjuk Madame Pompadourt és Maria Antoinette-et is. Nem tudjuk pontosan, melyik országból származik. Az bizonyos, hogy már a XVI. században jól ismerték, többek között Olaszországban és Franciaországban. Különösen Bologna játszott kiemelkedő szerepet a fajta történetében, mert ebben a városban sok-sok kutyatenyésztő foglalkozott papillonnal, akik virágzó exportkereskedelmet fejlesztettek ki. Bármelyik országból is származik, az tény, hogy sokat utazott a kontinensen. Talán azért, mert kicsi volt, és könnyebben szállították, mint más divatos kutyákat. Főuri hintókban utazott, és feltehetően eljutott Dél-Amerikába is. Így ezután elterjedt a spanyol gyarmatokon is. Ez lehet a magyarázata annak az elméletnek, hogy a papillon Dél-Amerikából származik, és rokonságban áll a csivavával. Ha létezik is ez a rokonság, akkor is inkább a csivava az, amely őseit a papillonnak köszönheti, nem pedig fordítva. A fajta történetének egyik nagy rejtélye az, hogy mintegy száz évvel ezelőtt, amikor a kiállításokon megnövekedett az érdeklődés a fajtiszta ebek iránt, a papillon egyáltalán nem vált népszerűvé. Angliában például egészen az első világháborúig gyakorlatilag mellőzték. Sőt még 1923-ban is, amikor egy londoni kiállításon megjelent "külföldi kutyák" vegyes csoportjában szerepelt. Ettől kezdve azonban fordulópont következett be angliai történetében, s hamarosan keresett, elismert fajta lett.

Noha hosszú szőrzetük talán más benyomást kelt, ezek a kutyák valójában nem sok ápolást igényelnek. Szőrük nem hajlamos a gubancolódásra, ezért elég hetente egyszer átkefélni egy fémsörtéjű kefével, s a hallójáratokat is meg kell tisztítani a kihullott szőrtől. A lábujjak elülső részei közt növő szőrt nem szabad levágni, mivel a mancsok így hosszabbnak látszanak - és ez a két fajta jellegzetes vonásai közé tartozik.