Pekingi palotakutya

A pekingi palotapincsi kutya őseit egykor szentnek tartották, csak kivételezettek birtokolhatták. A világ egyik legősibb és legkisebb kutyafajtája ma már az egész földgolyót meghódította elbűvölő, arisztokratikus megjelenésével, kedves, ragaszkodó jellemével. Ez a kutya egy öntudatos miniorszlán, aki ugyanakkor igazi társsá válik egy meleg családi otthonban. Imádja a kényelmet és alig ugat - így ideális választás lakótelepen élők számára is.

A pekingi palotapincsi egykor a kínai előkelők kedvence volt. Évszázadokon keresztül csak Pekingben, a Tiltott Városban lehetett tartani. Egyes tudósok szerint több ezer éves múltra tekinthet vissza, és az egyik legrégebbi kutyafajta, mások kétségbe vonják ezt. Annyi bizonyos, hogy már 1500 évvel ezelőttről van róla adat: Kr. e. 565-ben a császár minikutyáját Vörös Tigrisnek hívták. Az írásos emlékek szerint Buddhát apró oroszlánkutyácskák kísérték, amelyek az ellenségek előtt oroszlánná változtak, ők vigyázták Buddha álmát. Számtalan gyönyörű kínai porcelán- és jádeszobrocska maradt fenn, amelyek pekingi palotakutya-ábrázolásokat őriznek. Hatalmas tisztelet övezte ezt a kutyafajtát. Azt, hogy egy európainak ilyen kutyája lehessen, szentségtörésnek tartották. Ha a diplomácia azt kívánta, hogy ajándékozzanak el egyet, a kutyát üvegszilánkokkal etették meg, s útközben pusztult el, mielőtt még célhoz érhetett volna. A pekingi palotapincsi kultusza Kínában 1820 és 1850 között volt a legnagyobb, ekkor több, mint 1000 ilyen kutyát tartottak Pekingben. 1860-ban, a második ópiumháború során az angolok és szövetségeseik elfoglalták Pekinget, és a korabeli források szerint mindössze 5 példányt találtak életben ebből a kutyafajtából.

A pekingi palotakutya története ezután elsősorban Európában folytatódott, mivel az angol tisztek hazájukba vitték a kutyákat, Viktória királynőnek is ajándékoztak belőlük. A királyi család körében nagy sikert arattak, ezután hatalmas lett a kereslet a palotapincsi iránt. 1900 elején kerültek át az Egyesült Államokba, itt rendezték az első pekingi palotakutya kiállítást is, New Yorkban. Így lassanként ez a sokáig oly ritka kutyafajta meghódította az egész világot.

A szőrzetével meglehetősen sokat kell foglalkozni. Már kölyökkorában meg kell tanítani arra, hogy eltűrje a kefélést és fésülést, mivel így megakadályozhatók a későbbi problémák. Különösen figyeljünk a pekingi palotapincsi lábaira és a hasára, mivel a szőrt itt gubancolódik össze a leginkább. A ritka fogú fésű, a bontófésű a legalkalmasabb az ápolására. A kefélés és fésülés előtt, közben és utána is tanácsos púderrel vagy száraz samponnal beszórni a palotapincsi szőrzetét. Különösen nagy figyelmet kell fordítani a pofájára, itt ugyanis fertőzések léphetnek fel a ráncok között. Időnként a szem is külön gondoskodást igényel. Rövid orra légszomjat okozhat egyes példányoknál. Rendszeresen vágjuk le a talppárnák közt növő szőrt és a karmokat is.