Tacskó (rövid szőrű)

Eredete a rövid lábú, hosszú háta egyiptomi kutyákra vezethető vissza. Találtak egy szobrot, amely Egyiptom egyik uralkodójának három kutyájával együtt ábrázoltak. Az egyik egy hosszú testű kutya a Tekal. Ez a név mindenesetre nagyon hasonlít a mai német elnevezésére, ami nem más, mint teckel. A legelső, legrégibb adatok egyébként a görbe lábú tacskóról ismeretes Xenophónak köszönhetjük. Az általa leírt Canis castorius a görögök előtt már ismeretes bronzeb volt. Érdekes módon a régi római kynológusok nem tesznek róla említést, római kori emlékeken. Európában annál jobban nyomon követhető azoknak a kicsi kutyáknak az útja, amelyekből a tacskó kialakulhatott. Elsősorban régi gobelin faliképeken láthatók ilyesmi kutyák. Különösen a IX. és XV. századi német törvények, feljegyzések emlegetik viszonylag sűrűn. Legtöbben helyen Bibar-Hund néven szerepel, azt írják róla, hogy föld alatti vadászatra használták. A francia Du Feruilleux 1573-ban basset történetét leírva említi, hogy a francia basset, és a német bronzeb egy fajtájához tartozik, de hajtóebre tenyészették át őket. Szászországban és környékén 100-120 évvel ezelőtt sok bronzeb élt. Németországban ugyancsak elsősorban föld alatti munkájuk volt, különböző források nyomán úgy tűnik, hogy különböző tenyésztörzsek lehettek, amiket nehézre és könnyűre, színűk szőrzetük szerint sima vagy rövid, szálkás és hosszú szőrűekre osztottak; a két utolsó változat biztosan keresztezéséből származik, és kb.: 80-90 év óta tenyésztik tisztán. Mindenesetre tenyésztése során a tacskó sokat változott. Sokkal könnyebb, elegánsabb lett. Amikor pl.: Angliába került, nehézkes, viszonylag nagy testű 15 kg-os kutya volt, holott a mai "nehéz" tacskó 7-9 kg súlyú.

A tacskó minden változata kitűnő vadászeb. Mezei vadászatokra, vércsapára, kotorékmunkára jól használható. Remekül ás. Éppen ezért szinte lehetetlen kifutókban tartani, mert könnyen kiássa magát, ha nem betonozzák le az alját. Öblös mély ugatásuk jó őrző-, jelzőkutyára vall. Az időjárás viszontagságait jól tűri -lakásban kertben egyaránt jól tartható. Sajnos gyakran látni kövér, lusta, menni is alig tudó tacskókat. Az igazi "tacsi" viszont semmit sem szeret jobban, mint egész nap rohangálni.

A rövid szőrű tacskó szőrzete nem különösebben igényes gondozás szempontjából. Elég időről időre átdörzsölni egy puha gumikefével vagy gumis kopókesztyűvel, ami jól eltávolítja az elhalt és kilazult szőrszálakat. A szálkás szőrű tacskó szőrzetét évente átlagosan kétszer kell kiszedetni. A fej szőrzetének minél rövidebbnek kell lennie. A szőrzet kiszedése mellett időnként át is kell kefélni az állatot egy erős sörtéjű kefével.