Weimari vizsla

Az elmúlt száz évben és napjainkban is ezt a fajtát tekintik a német vadálló kutyák csoportjában állók a legrégibbnek, a 19. század elején kezdték el tenyészteni, Weimari Hercegség területén. Később megjelent a hosszú szőrű variáns is.

A weimari vizsla népszerű vadászeb, de nem feltétlenül kell vadásznia ahhoz, hogy jól érezze magát. Az azonban fontos, hogy sokat mozoghasson, és legyenek elvégezendő feladatai. Naponta legalább egy órát kell töltenie póráz nélküli szaladgálással és játékkal, úszással vagy apportírozással. Ha lehetőséget kap rá, hogy a szabadban vezesse le energiáit, a lakásban nyugodtan fog viselkedni. A fajta ezért főként a sportos életmódú embereknek ajánlható, akik szívesen csinálnak valamit együtt a a kutyájukkal.

A rövid szőrű weimari vizsla szőrzetével viszonylag keveset kell törődni. ELég, ha néha átdörzsölik egy kopókesztyűvel, hogy eltávolítsák az elhalt és kilazult szőrszálakat. A hosszú szőrű változattal sincs több tennivaló. A szőrét egy kutyakefével kell átkefélni, majd hosszabb szőrű részeket ajánlatos ki is fésülni. A füleket rendszeresen ellenőrizni kell.