A gyakorlat

Nagy szerencsémre Édesanyám addigi kutyakozmetikusa elvállalta a gyakorlati oktatásomat, és még nagyobb szerencsémre nem kellett saját "gyakorlós kutyusokat" vinnem, hanem a hölgy (Ági) megengedte, hogy az ő vendégein tanuljam meg a szakma fortélyait. Eleinte megfigyelő voltam, majd egyre több mindent csinálhattam. Ha nagyon nem boldogultam, Ági segített, nem hagyta, hogy "szenvedjek", megmutatta inkább százszor, hogy hogyan célszerű a komplikáltabb műveleteket végezni, hogyan fogjam az ollót, merre forgassam a csuklómat, hogyan és hol érdemes a kutya testét, fejét tartani, hogy ne legyen baleset... És a legfontosabb, hogy megtanított arra, hogy mindig maradjak higgadt és nyugodt, még ha a kutyus agresszív is, vagy ha a gazdi épp belemászott a lelkivilágomba.

Minél többet mész gyakorlatra, annál jobb. Meg kell ismerned a kutyafajtákat; tapintással érzékelned kell az egyes szőrtípusok közti különbséget; meg kell tanulnod minden egyes eszköz, vegyszer használatát; tapasztalnod kell a viselkedéstípusokat (ezt az ebekre és gazdáikra is értem); meg kell ismerned a korlátaidat (nem vagy varázsló, hidd el, neked sem fog menni a csomós, filces kutyaszőr kibontása, ötmillió forintos filcbontó sprayvel sem); meg kell tapasztalnod, milyen érzés, mikor a gazdi először meglátja az egészségügyi-rövidre nyíráson átesett kutyáját, és a szemével (és sokszor a mondataival) meg tudna ölni téged, holott figyelmeztetted, hogy ez lesz...

Mindenesetre le a kalappal azok előtt, akik a gyakorlatot végig tudják csinálni munka mellett. Én otthagytam az akkori munkahelyemet, hogy el tudjak járni. És ha nincs a Férjem, aki mindvégig mellettem állt lelkileg, és anyagilag is, nem tudtam volna megcsinálni az iskolát, és nem lenne most ilyen nyugodt életem.